A T E E S O F T * * * R-day

KI VOLT WASS ALBERT?

Cegei és szentegyedi gróf Wass Albert 1908 január 9-én született a Kolozs vármegyei Válaszúton. Szülõházát azóta lerombolták, konzervgyár áll a helyén, második otthona, a cegei kastély is áldozatul esett a rombolási dühnek: nyoma sem maradt, Olténiából betelepített románok házai állnak az egykori magyar földesúr hajlékának helyén.
Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Farkas utcai gimnáziumban végezte, ezután a Debreceni Gazdasági Akadémia, majd a párizsi Sorbonne következett. Hazatérése után kemény munkával gazdálkodni kezdett birtokain, pontosabban egy részükön, ami a román földreform után megmaradt.
A vesztes háború és az ország földarabolásának következményeként, az erdélyi magyarság jóformán minden intézményét elveszítette, s több mint kétszázezer magyarnak a trianoni anyaországba költözésével, emberanyagban is óriási veszteséget szenvedett.
Wass Albert elsõ kötete, a Virágtemetés, 1928-ban jelent meg Kolozsvárott. Sem ez, sem következõ verseskötete, az 1930-ban kiadott Fenyõ a hegytetõn, nem keltett különösebb irodalmi szenzációt, s csupán sejteni engedte, hogy sokkal többrõl van szó, mint egy unatkozó fiatal arisztokrata próbálkozásai. A következõ lépés egy szavalókórusra írt színmû volt, A temetõ megindul (Marosvásárhely, 1932), utána három évig nem jelentkezett újabb könyvvel. Azok közül, akik kezdettõl fogva rokonszenvvel figyelték Wass Albert pályakezdését, többen már arra gyanakodtak, hogy feladta írói terveit. Nem tudhattak vívódásairól, útkeresésérõl, önmarcangolásáról, arról, hogy ez a feltünõen szép arcú, csöndes fiatalember, ott, a Mezõség sáros dombjai között, a hallgatás évei alatt komoly, érett íróvá forrotta ki magát. És akkor az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, 1935-ben megjelent a Farkasverem, amely máról holnapra országosan ismertté tette a nevét irodalmi körökben.
Az író életében ismét huzamosabb hallgatás következett, hosszabb mint a Farkasverem elõtti korszak. Írásai megjelentek ugyan erdélyi magyar lapokban és folyóíratokban, de a következõ könyvére 1940-ig kellett várni. Ekkor jelent megy Budapesten a Csaba, s az ífjú szerzõ megkapta a kor legrangosabb irodalmi kitüntetését, a Baumgarten-díjat.
1940 õsze, Észak-Erdély hazatérése fordulópontot jelentett mind személyes életében, mind írói pályájában. Elsõként a Jönnek! címû riportregény jelent meg Erdély felszabadulásáról, ezt követte 1941-ben a Mire a fák megnõnek. Ebben az idõszakban lelkesedése, munkakedve szinte nem ismert határokat. 1942-ben négy könyve jelent meg: A titokzatos õzbak címû novelláskötet, a Vérben és viharban és az Egyedül a világ ellen címû regények, valamint egy mesegyûjtemény, a Tavak könyve.
1943-ban adták ki a Mire a fák megnõnek folytatását, a Kastély árnyékában -t. 1944 karácsonyára a Budapesti Nemzeti Színház mûsorra tûzte Tavaszi szél címû színmûvét, azonban az elõadás elmaradt. Ebben az idõben magyar honvédegyenruhát viselt, s ahogy az ellenség közeledett, úgy egyre inkább - saját kifejezésével élve - "hátrafelé harcolt".
1945 húsvétján átlépte Magyarország nyugati határát is és ezzel emigráns író lett. Ez a tény 1945-tõl 1989-ig kizárta õt a Magyarországon számon tartott írók közül (Erdélyrõl nem is beszélve) s megfosztotta a honi publikálás lehetõségeitõl. Negyvennégy esztendeig megbocsáthatatlan véteknek számított, hogy õ nem várta a szovjet csapatokat, hanem katonaként harcolt ellenük, s elõlük menekülve hagyta el az országot, mert nem hitte, hogy a marxi-lenini eszmék jelentik a boldogulást a magyar nép számára.
Wass Albert, ez a földönfutóvá tett erdélyi gróf, ez a bûvös szavú író, az emigráció elsõ pillanatától kezdve Erdély s az ottani magyarság elsõ számû szószólója volt.
Egyszerûen "nem tud" - és nem is akar - másról írni, mint Erdélyrõl. Minden regénye, minden novellája, minden mondata, minden sora Erdélyrõl mesél. Erdélyért szól, Erdéllyel kapcsolatos, Erdélyben játszódik, de ha éppenséggel amerikai környezetbe helyezi a cselekményt, egy-két mondat után egyértelmû, hogy ismét "helyben vagyunk", hiszen a téma, az örök, az egyedüli, a mindenek feletti téma újra és megint és mindig és örökké Erdély. Nincs még egy írónk - legyen bármelyik magyar tájegység szülöttje - aki erõsebben kötõdött volna szülõföldjéhez, többet írt volna róla, mint Wass Albert Erdélyrõl.
Menekültéletét 1945 tavaszának végén, a bajorországi Blaibach falu feletti erdõben kezdte, ahol egy parasztgazda padlásszobájában húzta meg magát.
Elsõ, külföldön megjelent könyve az 1946-ban kiadott Adjátok vissza a hegyeimet! volt, ami röviddel a megjelenés után, az emigrációs irodalom nagy könyvsikerének bizonyult, 1949-ben németül, 1953-ban spanyolul, 1972-ben angolul is napvilágot látott. Ezt követte - ugyancsak 1946-ban - az Erdõk könyve, 1947-ben a Rézkígyó és a Te és a világ, aztán 1948-ban, két verseskötet: A láthatatlan lobogó és a ma már legnagyobb könyvészeti ritkaságnak számító 200 számozott példányban megjelent Százéves dal az ismeretlen bújdosóról. Ugyanebben az évben adták ki hosszabb regényét, az Elvész a nyom címût (ennek német és holland fordítása is nagy sikert aratott), majd 1949-ben a Tizenhárom almafát. 1950-ben jelent meg az Ember az országút szélén, s ez volt Európában írott utolsó könyve.
Amerikába érkezve - ekkor még egyetlen szót sem tudott angolul - egy Ohio-i farmon lett tiszttartó és béres egy személyben: szántott, kaszált, fejt hajnaltól késõ estig. A cselédsorból úgy szabadult, hogy öt gazdája - Wass Albert szemszögébõl nézve: szerencsére - összeveszett, a birtokot elárverezték, az író pedig (ismerettség révén) a Florida Military Academy nevû katonaiskolába került mértan- és algebratanárnak. 1957-ben meghívták egyetemi tanárnak a University of Florida-ra, ahol nyugdíjba vonulásáig német és francia nyelvet, valamint európai irodalmat és történelmet adott elõ amerikai diákoknak.
1952-ben jelent meg legnagyobb és utolérhetetlen remekmûve, A funtineli boszorkány. A regény a legnagyobb magyar regények egyike, a túlcsorduló hazaszeretet és a marcangoló honvágy monumentális regénye. Tájleírásainál megragadóbbat magyar író még nem alkotott, meseszövése varázslatos, nyelvezete páratlan. (Az ATEESOFT honlap szerkesztõje - aki szintén olvasta a regényt - mindezeket csak megerõsíteni tudja és ajánlani elolvasását mindenki számára.)
A regény - mely bevallottan az író legkedvesebb mûve volt - az emigrációban több kiadást is megért és német fordításban is megjelent.
Nucának, Funtinel boszorkányának elsöprõ sikerû története után Wass Albert 1954-ben jelentkezett újra az Antikrisztus és a pásztorok címû regényével, amit 1957-ben a Magukrahagyottak, 1964-ben Az átoksori kísértetek, 1965-ben pedig a Tizenhárom almafa folytatása, az Elvásik a veres csillag követett.
Közben 1963-ban megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet, az Erdéllyel kapcsolatos igazságok elsõsorban idegen nyelvû terjesztése érdekében. 1964-tõl kezdõdõen 19 magyar és 43 angol nyelvû könyvet adott ki, utóbbiakat ingyenes szétosztásra amerikai egyetemi és közkönyvtárak, kutatóintézetek és befolyásos politikusok számára.
Mindez a tevékenysége nem maradt visszhang nélkül román oldalról. 1979-ben hírlapi hajszát indítottak ellene; Románia kiadatását kérte és az Amerikában élõ ügynökei azt terjesztették, hogy 1940-ben, "amikor a magyar hordák rátörtek a békés román lakosságra", az író "utasításokat adott vérfürdõk rendezésére", amiért a háború után a román népbíróság halálra ítélte, s átvette volna, hogy az ítéletet végrehajthassák. Bizonyítékokkal nem tudtak szolgálni, így az ügyet az amerikai hatóságok lezárták. Bérgyilkosok több esetben is megpróbáltak végezni Wass Albert életével, de mindig sikerült megúsznia ép bõrrel.
1971-ben novelláskötettel örvendeztette meg olvasóit, Valaki tévedett címmel. Ezt követte 1975-ben a kárpát-medencei magyar históriába ágyazott két kötetes családregény, a Kard és kasza elsõ része, egy évvel késõbb pedig ennek második kötete. 1977-ben jelent meg a Halálos köd Holtember partján címû, a floridai mocsarakban, õserdõkben játszódó kalandregény. Az eredeti, nagy sikert elért angol változat a könnyebb mûfajt kedvelõ amerikai olvasók tudatába csempészte be szinte észrevétlenûl az igazságot - természetesen Erdélyrõl.
1985-ben került az emigrációs könyvpiacra a Hagyaték, majd 1989 nyarán a Költõ és a macska címû novelláskönyv.

Gróf Czegei Wass Albert 1998 február 17.-én, floridai lakásában saját kézzel véget vetett életének.

Néhány idézet az Udvarhelyi Híradó -ban az író halála kapcsán megjelent írásból:

Ki tudja, miért tagadja meg, felejti el azt az embert szülõföldje, aki olthatatlan szeretettel csüngött rajta? Költõi kérdés egy költõ halála kapcsán, rejtély, melyet megfejteni talán sosem fogunk. Az irodalomtörténet még méltó helyére teheti, posztumusz igazságot szolgáltathat neki, de a rideg tényen nem fog változtatni.
(...)
Páratlan tehetsége jussán a magyar irodalom legnagyobbjai közé sorolható. Õrizte a szót, a magyar szót, a hazulról hozottat.
"S utolsó jussomat, a Szót, /ezt a tépett lobogót/ kitûzöm fent az ormokra/ s a csillagoknak meglobogtatom" - írta 1950-ben.
(...)
Erdély, vak macskakölyökként, sokáig nem akart tudomást szerezni róla. Most itt van közöttünk. Halála után visszaérkezett imádott hegyei közé. Az olvasók már visszafogadták. Ideje lenne fel- és megbecsülni életmûvét, kijelölni helyét az erdélyi irodalomban, hisz nem vagyunk olyan gazdagok, hogy a talmi csillogású üveggyöngyökért eldobjunk egy nemes méltósággal ragyogó igazgyöngyöt.

Főoldal