SZENTDEMETER
DUMITRENI
 A
település Gyulakutától
délre, a Kis-Küküllő bal
parján, annak
árterületén és kisebb
patakok völgyében
terül el, 368 m
magasságban.
Lakosainak száma
1992-ben 613 fő volt,
melyből 585 magyar, 27
cigány, 1 román.
A szentdemeteri
várkastély a falu egyik
ékessége volt, melyet a
II. világháború után
leromboltak.
A római katolikus
templom az egyik
legépebben megmaradt
középkori építészeti
emlék, mely a XV-XVI.
század fordulójára
nyerte el mai formáját.
A Gróf Schell udvarház a
XVIII-XIX. század
átmeneti (klasszicista)
stílusában épült.
Napjainkban igen
elhanyagolt állapotban
látható. A műemlék
jellegű épület egy nagy
javítással helyrehozható
lenne.
Szentdemeter búcsúját
augusztus 15-én,
Nagyboldogasszany napján
tartják.
A faluban nagy
hagyománya van a
"szotyorozásnak", a
kukoricaháncs (csuhé)
megmunkálásának, melynek
eredete a következő:
1940-ben, a búcsú
szombatján több mint egy
órás felhőszakadás
eredmenyeként
óriasi árvíz mosta el a
falu nagy részét. Az
akkori pap, Pál Gyula,
látva azt a nagy
szegénységet ami az
árvizet követte,
Magyarországról hozott
egy embert, aki
megtanította a falu
népét a kukoricaháncs
megmunkálására, kenyeret
adva megannyi ember
számára. 
Akkoriban kötelező volt
mindenkinek a
kultúrotthonba menni és
reszt venni ezen az
oktatáson. Mindenki vitte
a sodrófát
(laskasirítőt), aminek a
végébe ütöttek egy
szeget. Arról az egy
szegről indult el a
sodrás művészete.
Mikor megtanultak
egyenletesen sodorni,
szatyrokat,
kenyérkosarakat,
lábasalátéteket, stb.
kezdtek készíteni,
amiket a közeli
marosvásárhelyi és
segesvári piacokon
értékesítettek.
A szakma nagyon
megtetszett egy
nagykendi barátnőnek,
aki szintén megtanulta
azt, majd megtanította a
negykendieket is
szotyrozni. Ma általaban
a kendi szotyrokat
ismerik, kevesen tudják,
hogy a domb mögött van
egy csodálatos kis falu,
ahonnan ez a mesterség
ered...
|
|
|
|
