Fürdőhelység, a DN 13A
nemzeti út mellett,
amely sóbányájáról és
magas sókoncentrációjú
fürdőjéről vált
ismertté.
Megközelíthető
országúton (Szováta 10,
Székelyudvarhely 33 km,
Gyergyószentmiklós 70
km) illetve vasúton.
A város határában
kialakult sóhegy a helyi
látványosságok közül a
legfontosabb helyet
foglalja el. A felszínen
képződött sókristályok a
napfény csillogásában
lenyügöző látványt
nyújtanak.
A sóbányászat messze a
római időkbe nyúlik
vissza, ebben az időben
már bányák
működtek Szovátán
és Parajdon.
A tényleges sóbánya 1792
körül
létesült, addig csupán
felszíni fejtéssel
foglalkoztak, melynek
nyomai ma
is látszanak
a sóhegy oldalában,
amelyet védett
képződménynek
nyílvánítottak.
1800 után bevezették a
kamaravájást, új aknákat
nyitottak meg és a sót
bivalybőrben hordták a
felszínre. A század
végén már lóvontatású
felvonó működött.
A kitermelt só helyén
hatalmas csarnokok
alakulnak ki, melyek
közül az egyiket
megnyitották a látogatók
és gyógyúlni vágyók
számára.
A bánya levegője száraz
és tiszta, mivel a só
magába szívja a
nedvességet és megöli a
kórokozókat,
hőmérséklete pedig
egyenletes, a légúti
megbetegedésben
szenvedők kiváló
kezelési lehetősége.
Az 120 méteres mélységbe
autóbusz szállítja a
betegeket illetve a
látogatókat, ahol
hatalmas földalatti
terem várja az
érkezőket.
A
bányában jól felszerelt
játszótér,
asztalitenisz,
focipálya, sakk, büfé
és
sok más szórakozási
lehetőség segít abban,
hogy az ott eltöltött
idő minél tartalmasabb
legyen. Itt található
egy ökumenikus templom
is, ahol az oltár
természetesen sóból
készült, valamint itt
rendeznek különböző
hangversenyeket,
koncerteket is.
A bányában megtekinthető
a múlt századbeli
lóvontatású felvonó
makettje is.
A
kitermelt sót ma
teherautóval hozzák a
felszínre, ahol a
sómalomban megőrlik és
vasúton vagy országúton
szállítják a
megrendelőknek.
A
bánya mellett létesült
sósfürdő is kedvelt
helye a környékbelieknek
és a túristáknak,
ugyanis a tömény
sóoldattal rendelkező
strand vizében
lehetetlen elsüllyedni,
a fürdőzők úgymond
lebegnek a vízen.
1858-ban a helységben
gyufagyárat létesítenek.
Azonban miután a
környéken már hiányos
lett a lucfenyő és a
Gyergyói-medencéből
kellett a faanyagot
szállítani, a
vállalkozás csődbe ment.
A
növekvő idegenforgalom
tekintetében a
településen gyors
tempójú a faluturizmus
kifejlődése.
A
városban szálloda,
menedékház, vendéglők,
kemping,
szabadidőközpont áll a
turisták rendelkezésére.