|
HASZNOS
INFORMÁCIÓK
Fizetőeszköz

Románia
egyetlen
hivatalos
fizetőeszköze
a lej. 2005
július
elsejétől új
román
lej (RON)
került
forgalomba,
amely négy
nullával
levágva
jelenti a "kemény
lejt"; azaz
10.000 lej
egyenlő 1
RON-al. A
pénzintézetek
(pénzváltók
is), a
kereskedők
és a
szolgáltatók
kötelesek
kifüggeszteni
áraikat úgy
a régi, mind
az új
pénznemben
kifejezve. A
régi és az
új pénz
2006.
december
30-ig
párhuzamosan
forog a
piacon.
Az euró
bevezetését
2012-2014
között
tervezik az
országban.
Pénzváltásra
lehetőség
van a
határátkelőknél
vagy a
nagyobb
településeken.
Városokban
bankban,
illetve
pénzváltóknál
válthatunk
valutát (ez
utóbbinál
célszerűbb,
mivel
gyakran jobb
árfolyamon
jutunk
hozzá). A
városközpontokban
vagy
üzletközpontok
közelében
bankautomatákat
is találunk,
ahol a
legelterjedtebb
bankkártyákat
(mint pl.
Visa,
MasterCard)
is
elfogadják.
A
vendégeknek
célszerű a
bankkártya-kibocsátó
pénzintézetnél
megérdeklődni,
hogy az
adott
bankkártya-típus
használható-e
külföldön.
Székelyföldön
sok helyen a
szálláshelyen,
illetve
éttermekben
is
fizethetünk
forinttal
vagy
euróval.
Ha kisebb
településre,
falura
utazunk,
célszerű
előtte pénzt
váltanunk,
ugyanis itt
nem mindig
van
lehetőség
pénzváltásra,
ráadásul az
üzletekben,
néhol
éttermekben
is csak lejt
fogadnak el.
A Román
Nemzeti Bank
napi
hivatalos
árfolyama
megtekinthető
itt!; a
Magyar
Nemzeti Bank
árfolyama
pedig
itt!
Közlekedési
tanácsok
Utazás
autóval

Utak
minősége:
Erdélyben
autópályák
nincsenek, a
meglévő
úthálózat
viszont elég
jó minőségű.
A felújított
útvonalak
viszonylag
gyors
közlekedést
biztosítanak,
így az Arad
- Déva -
Nagyszeben -
Brassó –
Bukarest és
a Nagyvárad
- Kolozsvár
-
Marosvásárhely
- Segesvár -
Brassó –
Bukarest
útvonal. A
Székelyföldre
vezető
E60-as
útvonal
kimondottan
jó, az
A13-as
országút
(Balavásár -
Csíkszereda)
nemrég
került
felújításra.
Nyári
időszakban a
kora reggeli
és az esti
órákban még
tehéncsordára
is lehet
számítani,
ugyanis az
országúton
hajtják ki
és be az
állatokat.
A közúti
közlekedés
veszélyforrásai:
a sűrűn
előforduló
kivilágítatlan
kerékpárosok,
lovas
kocsik, az
út szélén
gyaloglók. A
vasúti
átkelőhelyeket
általában
csak
stoptábla
jelzi.
Sebességkorlátozás:
Lakott
területen a
megengedett
sebesség 50
km/óra;
lakott
területen
kívül pedig
a maximális
sebesség: 90
km/óra.
Fontos a
sebesség
betartása,
hiszen a
gyorshajtást
és a
szabálysértést
keményen
megbüntetik.
Szabálysértést
követően a
gépkocsivezetőnek
a
jegyzőkönyvet
alá kell
írnia. A
bírságot a
megadott
határidőn
belül
(általában
48 óra) be
kell
fizetnie a
postán vagy
a városházán,
és az ezt
igazoló
okiratot
vissza kell
küldenie az
illetékes
rendőrkapitányságra.
Fontos a
fénymásolat
készítése az
elküldendő
okiratról,
és azt a
biztonság
kedvéért meg
kell őrizni.
Előfordulhat,
hogy kétszer
is
befizettetik
a büntetés
összegét. A
rendőrök a
helyszínen
elvehetik az
útlevelet.
Miután a
gépkocsivezető
a városházán
befizette a
bírságot,
igazolással
kaphatja
vissza
útlevelét.
Ilyen
esetben
sajnos nem
sokat
tehetünk, de
amennyiben
többen
utazunk,
célszerű
valakinek a
rendőrökkel
várakozni
őrizve az
útlevelet.
A büntetés
összegét
célszerű a
helyszínen
kifizetni,
ehhez
feltétlenül
szükséges a
nemzeti
pénznem.
Nem
érdemes
Magyarországról
tele tankkal
átgurulni a
határon,
mert
Erdélyben
sokkal
olcsóbban
tankolhatunk.
Egy liter
95-ös
ólommentes
benzin ára
kb. 200 Ft,
a gázolajé
hasonló
szinten van.
Benzinkutaknál
a következő
felirat
jelzi az
ólommentes
benzint:
Fără
plumb
a felirat
zöld színű,
vagy zöld
alapon
fehér.
A név
nélküli
maszek kutak
helyett
válasszuk a
multikat,
elég szép
számban
jelen vannak
a
városokban.
A magyar MOL
is jelentős
kúthálózattal
rendelkezik,
minden
jelentősebb
városban van
legalább egy
kútjuk.
A benzin
minősége az
összes neves
kútnál jó,
nagyon
ritkán
kapunk ettől
eltérő
visszajelzést.
Az árakra
általánosan
igaz, hogy a
Petrom egy
lépcsővel
olcsóbb a
többi
kútnál, a
MOL pedig
valamivel
drágább az
átlagnál.
Magyarországi
turistának
előny a
MOL-hálózat,
ráadásul
fizetéskor
szinte csak
a MOL fogad
el
bankkártyát. A
jónak
mondható
valuta
átváltási
árfolyamok
miatt
javasoljuk a
bankkártyás
fizetést, de
ehhez
érdemes
tudni, hogy
Romániában a
magyarországinál
többször
fordul elő
olyan eset,
hogy a
bankkártyás
terminál
éppen nem
működik.
Emiatt
érdemes
készpénzt is
tartalékolni
legalább az
első tankolás
kifizetésére.
Ha nem
rendelkezünk
bankkártyával
és lejünk
sincs, akkor
sem kerülünk
bajba, mert
a MOL-nál a
legtöbb
városban
fizethetünk
forinttal
is, főleg a
magyarok
által
sűrűbben
lakott
területeken.
A piacihoz
képest kb.
5%-kal
rosszabb
áron
számítják be
nemzeti
valutánkat,
de néha
komoly
segítséget
jelent ez a
lehetőség.
Utazás
vasúton
Romániában
működő
vasúti
járatok:
• a
nagyvárosok
közt
közlekedő
Inter-city
• csak
nagyobb
városokban
megálló
Rapid
(gyors)
• kisebb
városokban
is megálló
Accelerat
(gyorsított)
A Rapid, az
Accelerat és
az
Inter-city
vonatokon
kötelező a
helyjegy.
Megváltható
a
nagyvárosok
jegyirodáiban
(CFR Agentie
de Voiaj)
több nappal
az utazás
megkezdése
előtt, a
vasútállomásokon
pedig a
vonat
indulása
előtt.
• minden
településen
megálló
Personal
(személyvonat)
Székelyföldre
esténként
indul a
KORONA
EXPRESS,
amellyel
Brassóba
juthatunk el
Nagyvárad,
Kolozsvár,
Gyergyószentmiklós,
Csíkszereda,
Sepsiszentgyörgy
érintésével.
A vonat
Pöspökladányig
belföldi
járat, így
nem kell
helyjegy.
Ott azonban
le kell
szállni, és
nemzetközi
jegyet kell
venni a
végállomásig.
Aki több
napig akar
Erdély
területén
vonattal
utazgatni,
annak
érdemes
megvenni a
Euro-Domino
jegyet,
amely
másodosztályú
vonaton
többnapos
utazásra
jogosít
(min. 3
nap). Ezt a
jegyet
Románia
határain
kívül kell
megvenni és
csak nem
román
állampolgárok
használhatják.
*Az
Euro-Domino
jegy olyan
bérlet
jellegű
ajánlat,
mellyel
Európa
kiválasztott
országaiban
tetszése
szerinti
útvonalakon
utazhat.
3-8 napos
változatai
léteznek. 1
hónapig
érvényes és
ezen belül
az Ön által
kiválasztott
bármely 3,
4, 5, 6, 7
vagy akár 8
(nem
feltétlenül
egymás után
következő)
napon
beutazhatja
akár az
egész
országot.
Akik vasúton
szeretnének
Erdélybe
látogatni,
azok a MÁV (www.elvira.hu),
illetve a
CFR (www.infofer.ro)
oldalain
tájékozódhatnak
a
viteldíjakról
és a
menetrendekről.
Utazás
autóbusszal
A
privatizált
autóbusz
társaságok
gépjárművei
magas
színvonalú,
kényelmes
utazást
biztosítanak.
Székelyföld
falvai az
olcsóbb
tarifájú,
gyorsabb
buszokkal
könnyebben
megközelíthetőek,
így
kiszorítják
a vasúti
közlekedést.
Több
magyarországi
városból
közlekedik
távolsági
autóbusz
Erdélybe
(Budapest,
Szeged,
Zalaegerszeg,
Kecskemét,
Nyíregyháza,
stb.),
amelyekről
érdeklődni
az adott
város
autóbusz-állomásán
érdemes.
Budapestről
a legtöbb
Erdélybe
közlekedő
busz az új
népligeti
buszpályaudvarról
indul és
ugyanoda
érkezik.
A
Népligetből
Marosvásárhelyre
napi 4-6
járat,
Csíkszeredába
heti 6,
Székelyudvarhelyre
napi 2-4,
Gyergyószentmiklósra
napi 1,
Sepsiszentgyörgyre
heti 6,
Kézdivásárhelyre
heti 4 és
Szovátára is
heti 4
alkalommal
indul és
érkezik
autóbusz.
A
Székelyföldre
induló
autóbuszok
listája itt
található:
Székelyföldre
tartó
autóbuszvonalak
vagy
részletesebben
itt: További
nemzetközi
autóbuszvonalak
A
tömegközlekedés,
a közúti
közlekedés
mellett
jelentős az
autóstop, de
ez a
közlekedési
mód azonban
nem a
legbiztonságosabb.
Ha mégis ezt
választjuk,
óvatosan
tegyük! A
városok
kivezető
útjai
mellett
célszerű
várakozni a
megfelelő
járműre. Az
utazás
általában a
buszjegy
árával
megegyező
összegbe
kerül, a
magyarországi
turistáktól
a
vendégszerető
székelyföldiek
azonban nem
fogadnak el
menetdíjat.
Utazás
repülőgéppel
Nemzetközi
repülőtere
Nagyváradnak
és
Kolozsvárnak
van, innen
autóbusszal
vagy
vonattal
lehet
Székelyföldre
utazni.
Székelyföld
egyetlen
nemzetközi
repülőjáratát
2006.
januárjában
indította a
MALÉV a
Budapest -
Marosvásárhely
útvonalon.
Az utazás
időtartama
kb. 1 óra,
az utazás
díja 75 euró
körül mozog.
További
információk
a
www.malev.hu
oldalon.

Nyelvhasználat
A román
nyelv az
ország
egyetlen
hivatalos
nyelve.
Székelyföldön
a más nemzetiségűek
(cigányok,
románok) is
többnyire
beszélnek
magyarul. A
román nyelv
a francia és
olasz
nyelven
beszélők
számára
könnyen
érthető,
lévén hogy
ezek a
nyelvek egy
nyelvcsaládból
származnak.
Az idősebbek
franciául és
oroszul
tudnak
inkább, míg
a
fiatalabbak
az angolt
esetleg a
németet
beszélik
alap- vagy
középfokon.
Szász
területeken
a német
nyelv
ismerete
előny
jelenthet;
bár a
szászok nagy
része a
80-as évek
végén
kivándorolt
Németországba.
Telefon,
Internet

Románia
nemzetközi
hívószáma:
40, amely
előtt
természetesen
formálni
kell a 00
nemzetközi
vonalat
(0040 vagy
+40).
Külföldről a
nemzetközi
hívószám
után a
megyei
körzetszámot
(háromjegyű)
és
előfizetői
számot
(hatjegyű)
kell
tárcsázni;
egy más
megyéből
történő
hívás esetén
a három
számjegyű
megyei
hívószám elé
egy nullát
kell
tárcsázni,
míg megyén
belül csak
az
előfizetői
szám
tárcsázandó.
Példák:
- Hargita
megyei
telefonhívás
Magyarországról:
00
(nemzetközi
vonal) 40
(Románia
hívószáma)
266 (Hargita
megye
körzetszáma)
xxx-xxx
(hatjegyű
előfizetői
szám)
- Hargita
megye hívása
más
megyéből:
0266
(Hargita
megye
körzetszáma)
xxx-xxx
(hatjegyű
előfizetői
szám)
- megyén
belüli
hívás:
xxx-xxx
(hatjegyű
előfizetői
szám)
- mobil
telefon
hívása is
hasonlóan
működik,
csak a
megyei
hívószám
helyett az
adott
szolgáltató
hívószáma
tárcsázandó.
A
székelyföldi
megyék
körzetszámai:
0265 – Maros
megye, 0266
– Hargita
megye és
0267 –
Kovászna
megye
hívószáma.
A
mobiltelefon-társaságok
előhívószámai:
Orange:
- 0740, 0744, 0745,
0743, 0746
Vodafone:
- 0721, 0722, 0723,
0724
Cosmote:
- 0766
Telemobil
(Zapp):
- 0788
Sürgősség
esetén az
alábbi
segélyhívószámok
hívhatók:
Általános
segélyhívó:
112
Rendőrség:
955
Mentők: 961
Tűzoltók:
981.
Internetkávézó
az erdélyi
városokban
elég sok
nyílt,
amelyek
általában
zsúfolásig
tele vannak
internetes
játékokat
játszó
gyerekekkel.
Több
székelyföldi
városban és
kisebb
faluban is
nyílt
Teleház is,
ahol
viszonylag
alacsony
áron
lehetőség
van Internet
és más
irodai
szolgáltatásra
(fax,
fénymásolás,
stb.), de
egyes
panziók és
szállodák is
kínálnak
ilyen
jellegű
szolgáltatásokat.
Turizmus
Székelyföldön
Székelyföldön,
vagy tágabb
értelemben
Erdélyben
szálláshelyet
ma már
meglehetősen
könnyű
találni,
hiszen az
elmúlt
évtizedben
nagyon sok
új,
különböző
komfortfokozatú
szálláshely
épült. Sok
régi
szálláshelyet,
szállodát
(lásd
Szováta -
Danubius
Sovata
hotel)
felújítottak,
illetve
számos
családi
házat
alakítottak
át
panziónak. A
hagyományokat
őrző
tájháztól
(lásd
Korona
Tájház)
a
legmodernebb
stílusú
épületeket
varázsolták
panziókká. A
tulajdonosok
a maguk
szakértelműkkel
és
vendégszeretetükkel
szolgálják
ki
vendégeiket.
Hagyományos,
tájjellegű
étrenddel
kedveskednek,
illetve
kérésre
külön
programot
szerveznek
(mint pl.
disznóvágás,
kürtöskalácssütés,
lovaskocsizás
vagy télen
szánozás,
stb.)
Falusi
turizmus
Székelyföldön
egyre több
településen
próbálkoznak
faluturizmussal
- Parajd,
Gyergyószárhegy,
Farkaslaka,
Csíkcsicsó,
Csíkszentdomokos,
Marosfő,
Árkos,
Illyefalva,
Zetelaka,
Máréfalva,
Tibód,
Gyimesbükk,
egy néhány
nyárádmenti
faluban is
újabban,
stb. - ezzel
próbálják
kiegészíteni
szerény
jövedelmüket,
kiadva a
“tiszta-szobájukat”
a turisták
számára.
Romániában
több olyan
szervezet
működik,
amely
faluturizmussal
foglalkozók
érdekeit
képviseli,
ilyen többek
közt az
ANTREC és az
Operation
Villages
Roumanians
(egy belga
jótékonysági
szervezet
hozta
létre), de a
székelyföldi
falvak nagy
része egyik
szervezethez
sem
csatlakozott,
inkább
egy-egy
falun belül
hoztak létre
saját
érdekképviseleti
szervezetet
(egyesületet).
Ezek az
egyesületek
elsősorban a
magyarországi
turisták
fogadására
rendezkedtek
be, annál is
inkább,
mivel
nincsenek
marketing
ismeretük,
tőkéjük,
illetve
nyelvtudásuk.
Panziók:
Az elmúlt
évtizedben
számos
panzió épült
és újult meg
Székelyföldön,
amelyek
minőségi
szolgáltatásokkal,
ízlésesen
berendezve
és udvarias
kiszolgálással
várják
vendégeiket.
Sok helyen a
panzió fából
épült,
megőrizve
vagy
felelevenítve
a népi
építészet
értékeit; s
ezeknek
szobáit is
általában
hagyományos
fabútorokkal
rendezik be,
így ezek
magukon
hordozzák a
székely népi
építészet
stílusait,
jegyeit. A
faluturizmusba
kapcsolódott
családi
házak és
panziók
margarétával
vannak
minősítve,
amely nem
egyenértékű
a
szállodáknál
használatos
csillagos
minősítéssel,
de például a
3 margaréta
már azt
jelzi, hogy
minden
szobához
külön fürdő
tartozik.
Ez a
szálláslehetőség
az egyik
legjobb
alternatíva
lehet azon
turisták
számára,
akik nem
akarnak
betonszállókban
nyaralni,
hanem inkább
meghitt,
családias
légkörű
vendégházakban;
nevezetesen
panziókban.
Kulcsosházak:
Székelyföldön
kulcsosháznak
nevezik az
állandó
személyzet
nélküli
vendégházat,
amely
biztosítja,
hogy a
vendég
nyugalmát,
se a
házigazda,
se idegen
turistacsoport
ne
zavarhassa
meg.
Alapfelszereltséghez
általában
konyha
(sütési-főzési
lehetőséggel!),
hideg-,
melegvizes
zuhanyzó,
vízöblítős
WC,
ebédlő-nappali
és
hálószobák
tartoznak.
Edények,
tányérok,
evőeszközök,
valamint
takarók és
ágyneműk
biztosítva
vannak.
Felvágott fa
áll a
turista
rendelkezésére
ott, ahol
fűtés vagy a
melegítés
fával
történik. A
bekerített
udvarra az
autóval be
lehet állni,
így a
parkolás is
biztonságos.
Érkezéskor a
házak elő
vannak
készítve a
vendégek
fogadására
és eltávozás
után a
házigazdák,
mindennemű
takarítási
munkát
elvégeznek!
A vendégek
lehetnek
önellátóak,
de legtöbb
helyen
kérésre
félpanziós
ellátást is
biztosítanak.
Szállodák:
Romániában a
nagy
szocialista
építkezések
során
(60-70-es
évek) sok
emeletes
betonszálló
épült a
nagyobb
városokban
és
üdülőtelepeken.
Ezek a
szállodák
mind hasonló
stílusban
épültek,
minden
egyedi
stílust
nélkülözve.
A legtöbb
szálloda az
évek során
elhasználódott,
berendezései
megkopott, s
a
korszerűtlen
szocialista
gazdálkodás
miatt elég
magas
árakkal
dolgozik. Az
utóbbi
néhány évben
több ilyen
szálloda
magánkézbe
és
felújításra
került (lásd
Székelyudvarhely
- Küküllő
szálloda,
Csíkszereda
- Fenyő
szálló,
Szováta -
Szováta és
Fenyő
szálló;
stb.); így
viszonylag
magasabbak
az árak is,
de az
igényeknek
és a kornak
megfelelő
színvonalú
szolgáltatást
nyújtanak ma
már
(wellness,
gyógyfürdő,
szolárium,
stb.)
Egyházi
szállás:
A történelmi
magyar
egyházak
(katolikus,
református,
unitárius
vagy
evangélikus)
az általuk
fenntartott
diákszállásokat
vagy az e
célra
kialakított
szobáikat
kiadják a
vendégeknek
(legtöbb
esetben a
cserekapcsolatok
élveznek
ebből
előnyt),
amelyeknek a
színvonala
vetekedik
sok esetben
egy jó
minőségű
panzió
színvonalával,
miközben az
ár csak a
töredéke a
kereskedelmi
szálláshelyek
árainak.
Legtöbb
esetben csak
az
önköltséget
számolják
fel, esetleg
a fizetést a
vendég
adakozó
kedvére
bízzák.
Megszállni
bármelyik
egyháznál
felekezeti
hovatartozás
nélkül
lehet, de
csak
viselkedi
tudó, s az
egyházat meg
nem
botránkoztató
vendégeket
várnak,
illetve
fogadnak be.
Diákszállás:
Több
iskolavárosban
az állami és
egyházi
iskolák az
év ki nem
használt
periódusaiban
kiadják szálláshelyeiket.
Az ilyen
szálláshelyek
lényegesen
olcsóbbak a
kereskedelmi
szálláshelyeknél,
többágyas és
közös
fürdőszobás,
de ma már
nagyon jó
minőségűek,
hiszen a
legtöbb
helyen
felújításra
kerültek.
Forrás:
www.szekelyszallas.hu |