Csíkszereda
keleti része, a
Kis-Somlyó hegy kúpja
alatt. Századokon át a
székely művelődés,
szellemi élet, a
katolikus hitélet
fellegvára volt. A
"Somlyó" név
tulajdonképpen a
Ferenc-rendi szerzetes
templom, valamint
Csobotfalva és
Vádotfalva együttes,
egyházi neve volt, ez
vált idővel az
összeépült falvak
közigazgtási nevévé. Bár
temploma és kolostora
jóval régebbi keletű,
létezésük 1442-től
bizonyított, amikor
Hunyadi János
adományaiból - a csíki
székelységnek a
marosszentimrei csatában
tanúsított vitézségét
honorálva - a régi
templom helyére új,
gótikus stílusú
kőtemplom építését
kezdik. 1444-ben IV.
Jenő pápa az
újjáépítendő, de még el
nem készült templom
javára adakozóknak
búcsút engedélyezett.
Egyes feltételezések
szerint a Mária-szobrot
Hunyadi János
készíttette, mert a
törökök feletti
győzelmét Mária
közbenjárásának
tulajdonította, s
hálából adta volna a
csíki székelyeknek,
illetve ferenceseknek. A
szobor hársfából
készült, 227 cm magas,
válláról palást csüng
le, fejét hármas korona
ékesíti, jobb kezében
királyi jogart, baljában
a koronás Kisjézust
tartja, aki jobb kezét
áldásra emeli. A somlyói
Máriát hívják Segítőnek,
Csodákkal ékeskedőnek,
Csíki Csodálatos
Boldogasszonynak.
Somlyó a pogány korban
szertartások helye volt,
erre utalnak a
Nagy-Somlyóról behozott
faragott kövek, amelyek
a templom előterében
megtekinthetők. A
mostani templom
1802-1825-ben épült
későbarokk stílusban. A
templom homlokzatán a
kegyszobor hasonmása
látható.
Csíksomlyó ma is híres
zarándokhely. A
búcsújárás kezdete a
csodatevő szobornak
köszönhető. Mária adott
erőt és bátorságot a
hitüket védő gyergyói és
csíki székelyeknek, hogy
1567 pünkösd szombatján
diadalt arathassanak a
protestáns hitet
erőltető János Zsigmond
seregei felett.
Napjainkban a
csíksomlyói pünkösdi
búcsú egyre inkább az
összmagyarság ünnepe,
vallási hovatartozásra
való tekintet nélkül.
1661-ben török-tatár
csapatok a klastrommal
együtt a templomot is
felgyújtották, fedele
leégett, belseje nagyon
megrongálódott.
A szószék és a főoltár a
brassói Papp Miklós
alkotása (1844). A
szobor jobb és bal
oldalán azok a
nemesfémből, többnyire
ezüstből készült
tárgyacskák vannak,
amelyeket a hálás hívők
adományoztak a Mária
részéről tapasztalt
különös, csodás testi és
lelki segítségért,
gyógyulásokért.
A templom belsejét
Urbánszky Fülöp
kolozsvári festő
festette ki, a színes
ablakokat egy cseh céh
készítette. A
Mária-szobor mellett
álló Szent István- és
Szent László-szobrokat
1905-ben rendelték meg
Tirolból, a Szent
Antal-oltár képét Szopos
Sándor festőművész
készítette 1931-ben. Az
oltár előtt jobbra a két
vasajtó domborműveit -
Csíksomlyó története, a
Ferenc-rend története -
Vincefi Sándor
szobrászművész
készítette 1983-ban. A
templom mai orgonája
híres hangversenyorgona.
A kegytemplom udvarában
található a Szent
János-kápolna, amelyet
1767-ben építettek a
pünkösdi búcsúsok
fogadására, mivel a nagy
tömeg miatt a templomba
már nem fértek be a
hívek.
A Kis-Somlyón további
egyházi műemlékekkel
találkozhatunk: Szent
Antal-, Salvator- és
Passió vagy Szenvedő
Jézus-kápolnákkal.
1661-ben a Kis-Somlyó
hegy déli oldalában
elrejtőzve az egyik
ferences atya végignézte
a klastrom és a templom
felégetését. Halálos
ijedelmében Szent
Antalhoz fohászkodott
ségítségért, fogadalmat
étve, hogyha megmenekül,
azon a helyen ahol
tartózkodik, saját
kezével fog kápolnát
építeni.
A Salvator-kápolna a XV.
század közepén épült. A
legenda szerint anygalok
építették az Üdvözítő
tiszteletére.
A Szenvedő
Jézus-kápolnájában egy
régi, szép
Krisztus-szobrot
őriznek.
A Kis-Somlyó alatt
fedett borvízkút
található.
A Kis-Somlyó tetejéről
páratlan panorámában
lehet részünk. Belátható
innen egész Csík, a
Hargita és a
Nagy-Hagymás is. A
Kis-Somlyó tetején a
Salvator-kápolna
melletti faházban a
kápolnákat vigyázó
remete lakik. A két
Somlyó nyergében, a
búcsúk színterén, a
Makovecz Imre tervezte
oltár található. Itt
tartják évente pünkösd
szombatján a búcsús
misét és júniusban az
Ezer székely
leány-napot, melyet
tulajdonképpen a székely
viselet megmentésére
találtak ki.
Csíksomlyón
megtekinthető még a Kós
Károly által tervezett
Kalot-ház, a templommal
szemben.
(Kalot=Katolikus
Agrárlegények Országos
Testülete)