RÁK  
(jún.22.-júl.22.)


        A Rákban van valami titokzatos, rejtelmes, varázsos. Mint a természet oly sok elemében, a Holdban, a tengerekben.
        Testalkatuk szerint az e jegyben született emberek testesek, erôs csontúak, a testhez képes hosszú kar, gyakran nagy láb és tenyér jellemzi ôket, fejük nemes vonásokat mutat, álluk kiálló. Széles szájuk világosan fejez ki minden érzelmet. Az orr általában pisze, a távolálló szem gyakran rövidlátó. Mivel ez a jegy a gyomor és mellkas fölött uralkodik, ezeknek az embereknek több figyelmet kell fordítani az étkezésre. A gondok rendellenes-
 séget okozhatnak az emésztésben, az pedig a vérkeringésre van negatív hatással. A társaságban úgy találni rá, hogy ô az aki a legjobban hahotázik. Humora az emberek alapos megfigyelésébôl fakad. Szereti a népszerűséget, látszólag kevély, csak ez ne tévesszen meg senkit.
        Kicsit jobban megismerve, pesszimizmusát felismerheted a legragyogóbb pillanataiban is. Gyors hangulatváltásairól talán még könnyebb felismerni. Csupa ellentmondás ez a Rák. Bármikor kapható egy kis csetepatéra, ugyanakkor roppant jóindulatú. A nehezen felhajtók közé tartozik.
Rejtélyes figura. Nem szívesen beszél magáról, de érdekli minden, különösen a másik ember, így szívesen hallgatja mások történeteit.
      
A Rák nôre a magas testalkat, nagy mell, erôs csípô és derék, nagy láb, nagy állkapocs, rövidlátó vagy mélyen beágyazódott szem jellemzô. Nem a szex és nem a politika az a téma ami foglalkoztatja, hanem a pénz. Kíváncsi természetű, ezért nem kell zokon venni tôle, ha viszonylag gyorsan érdeklôdni kezd a pénzügyeid iránt.
       
A Rák férfit közepes testmagasság, nagy láb, széles tenyér, széles arc keresztelt szemöldök, kiálló áll, pisze orr jellemzi. Nagy színésztehetség, aki élvezi a közönséget. Érzelmei mélyek és tartósak. Nagyratörése furcsán jelentkezik, mert ô valójában elismerésre és dícsôségre vágyik. Hatalomvágya magas álláshoz juttathatja, amit ha egyszer elér, kitartóan meg is tart.
       A Rák színe a fehér és a rózsaszín, drágaköve a smaragd, szerencseszáma a 2, szerencsés napja a hétfô, hobbija az ezüsttárgyak gyüjtése.
 Híres Rákok: Julius Caesar, Ernest Hemingway, Marcel Proust, Rembrandt,  Charles Laughton, Luis Armstrong, Ringo Starr, Mick Jagger, George Michael,  Mandy Smith, Cindy Lauper, Pataki Attila, Révész Sándor, ...
        E jegy szülötte érzelmekben gazdag ember, aki kedveli a nyugodt környezetet. Leggyakrabban elôforduló problémái az emésztési zavarok lehetnek, melyek gyomorbántalmakat idézhetnek elô. De vigyázniuk kell az idegeikre, a szemükre és a májukra is.
Ajánlott gyógynövényük az  a p r ó b o j t o r j á n.


 


  Copyright 2000-2005 ATEESOFT