RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIATEMPLOM

A római katolikus plébániatemplom Hargita megye mûemlékeinek hivatalos jegyzékében szintén mûemléképületként szerepel. A 18. századvégi erdélyi templomépítészek egyik mûremeke, 40 m magas tornyával Székelyudvarhely egyik legimpozánsabb tömegû, a városképben és tájban szervesen illeszkedõ mûemléke. Entz Géza mûvészettörténész szerint (1943) a plebániatemplom Erdély késõ barokk egyházi mûvészetét örökíti meg. B. Nagy Margit szerint (1977) a "XVIII. század végének stílusparádéjában azonban nemcsak az elbúcsúzó barokk és a beköszöntõ klasszicizmus van jelen, de észlelhetõ a romantika elemeinek feltûnése is".

Tehát a mértéktartó barokk és a klasszicizáló késõbarokk stílus ötvözõdik. A háromhajós, egytornyú plebániatemplomnak 1787-93 közötti építése Kadicsfalvi Török Ferenc (1731-1804) plébános és udvarhelyszéki esperes nevéhez fûzõdik, aki 30 évig vezette a Katolikus Gimnáziumot. A plebániatemplom tervezõje és kezdeti építõje Schmidt Pál marosvásárhelyi építõ-mester (fõkõmûves) volt, aki már 1781-ben elkészíti a terveket. 1786-ban Bécsben terjesztik fel jóváhagyásra. Az építési engedélyt 1787. február 20-án írták alá. A templomépítési munkálatok 1787 folyamán megkezdõdtek, majd 1788-ban az építési munkálatok folytatásával, irányításával a késõ barokk iskolázottságú Türk Antal (1750-1798) marosvásárhelyi építõmestert bízzák meg, aki a munkálatokat 1791-re fejezi be. Felszentelésére 1793. május 27-én került sor Battyhányi Ignác püspök jelenlétében. 

A Szent Miklós-hegyen a katolikusoknak már a 14. században volt templomuk, (feltehetõen a Telegdi-fõesperesség székhelye volt), ugyanis 1333-ban a pápai tizedjegyzék István nevû papját említi. Ennek helyén Sámbár Mátyás jezsuita építtetett új templomot. 
Az 1661. évi török büntetõ-hadjárat alkalmával a régi templom elpusztult. 1663-ban elhagyatott állapotban van a templom. 1637-ben a tornyát magasítják. 
A régi templom négy fatornyos templom volt. Lakatos István leírása szerint a templomnak aranyozott oltára, két pompás kórusa, fûthetõ kápolnája volt. Székelyudvarhely 1735. évi elsõ félperspektivikus felvételén jól látható a négy fiatornyos középkori templommal összeépült kápolna, a két kórus és a kõbõl rakott fal, elõtte a plebániaépület, a fedeles feljáró (jezsuita-feljáró) ferde építménye, és az elsõ iskola épülete. 1783-ban gr. Battyhányi Ignác püspök megállapítja, hogy a templom nagyon szûk (28 lépés hosszú, 13 lépés széles) és rozoga, elégtelen a hívek befogadására. Ez készteti arra a híveket és plébánusukat, Kadicsfalvi Török Ferencet, hogy új templomot építsenek. Így a régi fatemplomot 1787-ben lebontják. 
A plebániatemplom a középkori Szent Miklós-templom helyére épült, amit a jezsuiták a XVII. század közepétõl használtak. A régi templomból csupán egy szépen faragott reneszánsz ajtókeretet építettek be az újba (a sekrestye bejáratánál található). Orbán Balázs szerint „egyike honunk szebb és nagyszerûbb imaházainak". Az új templomot kéttornyúnak tervezték, de csak egyet építenek. 
Ismeretes, hogy 1566-ban a plébániatemplom a reformátusok birtokába jut. A késõbbi eseményekbõl az tûnik ki, hogy a város nem lett egészen református. Úgy látszik, az országgyûlési határozat, amely kimondja, hogy a templomot a két felekezet közösen használja felváltva, egymás szolgálatainak tiszteletben tartásával, nem oldotta meg a kérdést. A késõbb alkalmazott többségi elvet sem tartották mindig tiszteletben. 
1600-ban Mindszenti Benedek várkapitány a katolikusok javára foglalja le a templomot, 1612-ben pedig egy másik várkapitány, Némethi Gergely emberei az ablakhoz támasztott létrák segítségével a reformátusok részére foglalják el azt. A fejedelmi bizottság salamoni ítéletet hoz: három évre bezáratja a templomot, amíg újat építenek és akkor az új lesz a reformátusoké, a régi a katolikusoké. Átmenetileg mindkét felekezet a várbeli épületekben kap istentiszteleti helyet, de mivel a várbeli templom javításra szorult és használhatatan volt, a katolikusok Bethlenfalvára jártak templomba. 1613-ban Báthori Gábor elrendeli, hogy csak „ ortodoxa religion való predikátort fogadjanak, amint megírtuk, pápást tartaniok kegyetek ne engedgyen." Pár hónap múlva azonban a katolikusok kérésére mégis megengedi, hogy katolikus papot tartsanak. 1614-ben újra akadályozzák, hogy a katolikus pap vagy barát a városba menjen. Végül Bethlen Gábor annyit megenged, hogy papjuk legyen a katolikusoknak, de csak keresztelni és temetni mehet be. Bíró Lajos fõgimnáziumi tanár az 1925. évi harangszentelés alkalmával Szent Miklós hegyét úgy említi, mint a Székely Siont, ahova a környék fiataljai feltekintenek. 

A templomkülsõn, a toronysisak kivételével, alig található barokk vonás. A templom homlokzata öt tengelyes és már klasszicizáló jellegû. A római katolikus templom 38 m hosszú, 18 m széles. A templombelsõ térképzése a három hajóban már klasszicista nyugalmú. Belsõ építészeti stílusában a reneszánsz, helyenként rokokó és a korai-klasszicista elemek ötvözõdnek. A háromhajós templomban a fõhajót négy testes pillér választja el a mellékhajóktól. Felettük karzat húzódik. A mellékhajók a tõlük fallal elválasztott két sekrestyében folytatódnak. A szentély végén áll a fõoltár. Az oldalhajók felett négy pilléren nyugvó, kosáríves nyílású oldalkarzat húzódik, amely a hajónak elegáns térhatást biztosít. A templom boltozatának közepét nagyobb méretû, medálokba zárt, rokokó utóérzésû stukkódíszítmények festik. A hosszú szentély a sokszög három oldalával zárul. A barokkos fõoltár és az egyszerûbb mellékoltárok Hoffmayer Simon (1740-1800) kolozsvári szobrászmûvész munkája. A fõoltár tabernákuluma 1793-ra készül el. 
Mûalkotások: a négy jezsuita szent (Kosztka Szaniszló, Xavéri Szent Ferenc, Borgia Ferenc, Loyolai Ignác jezsuita szentek) életnagyságú aranyozott barokk faszobra, a reliefekkel díszített klasszicista ízlésû szószék, barokkos fõoltár és egyszerûbb mellékoltárok, mind Hoffmayer Simon munkái. 
A berendezésekkel egykorú és hasonló kora-klasszicista stílusú oltárképei németalföldi eredetûek. Léstyán Ferenc szerint az oltárképek – Szent Miklós, Szent István, Szent Alajos, Jézus megkeresztelése – az elõzõ templomból valók, de nem középkoriak. Az oltár és a szentély festését 1790-91-ben végezte Veress Mátyás kolozsvári festõmûvész. Az öt márványoltár 1906-1912 között készült. 
A jelenlegi orgonát, a régi, Kájoni János ferences pap által épített kisebb orgona helyébe, Kolonics István készítette 1879-ben. A nagyharang 1790-bõl való (Török Ferenc esperes öntette, és a Szentháromság tiszteletére volt felszentelve), a másik két harang 1925-ben készült Höning Frigyes aradi harangöntõ mûhelyében (ez utóbbiakat Pál István apát-esperes szentelte föl, a nagyobbikat Szent Miklós, a kisebbiket Szûz Mária tiszteletére). A plébániatemplom 200. éves évfordulója 1993. május 26-án volt. December 6-a a római katolikus plébánia búcsúünnepe. 

1904-ben a régi ablakokat ólomkeretes színes üvegezésû ablakokkal cserélték ki (a budapesti Palka József üvegfestõ mûhelyében készültek). 1912-ben a régi, kõbõl és fából készült oltármenzákat és az áldoztatórácsot márványból faragottakra cserélték (a helybéli Kõ- és Agyagipari Szakiskola tanárainak tervei alapján a szakiskola mûhelyében készítették). 

A római katolikus plébánia építésének kezdetei nem ismeretesek. A papi lak feltehetõen a 17. század elején – 1636 között épült. Építése a jezsuiták nevéhez tûzõdik, s a gimnázium elsõ épületének tekinthetõ. Sámbár Mátyás jezsuita atya 1651 táján kijavíttatja, majd Törõk Benedek rendházfõnök ideje alatt megnagyobbították. Lakatos István 1702-bõl említi az egyemeletes "félig kõ, félig fa" épületét 1727-ben a rendházat kibõvítik, majd esperesi lakká alakítják át. A jelenlegi "L" alakú épület több szakaszban épült fel. Itt jegyezzük meg, hogy a gimnázium alapítói szintén a jezsuiták voltak. Meggyõzõdve arról, hogy csak tanítás által lehet minden jó iránt fogékony székely népet hitében megerõsíteni s mûveltségben elõbbre vinni, a Szent Miklós hegyen templomot, iskolát és szemináriumot építettek és kiûzetésükig, 1773-ig folytatták munkájukat.