MÉRLEG
(szept.24.-okt.23.)


        Uralkodó bolygója a Vénusz. Ez az ember csupa szeretet és kedvesség. De egyúttal fárasztó is, néha szinte elviselhetetlen. A maga módján szereti az embereket, de utálja a tömeget. Állandóan nyugtalan, de nem szeret semmit sem elkapkodni. Kiváló társalgó, de úgy is tud hallgatni, mint a hal.
       Az e jegyben születettek közül kerül ki az örök vitázó. Nyilvánvaló dolgokon is vitázik és lehetetlen érvekkel igyekszik meggyőzni az igazáról. Ugyanez az ember örök tanácstalanságban él, nem tud és nem is szeret dönteni. Olyan alaposan és hosszasan mérlegeli a lehetőségeket, hogy abba más ember beleőszűl.
Munkáját figyelmesen és precízen végzi, hogy ne kelljen utána javítani. Megértéséhez ismerni kell a mérleg titkát: ez a harmónikus egyensúly. Ha ez felbillen az életöröm búskomorságba csaphat át, ám ha visszanyeri egyensúlyát, létrejön nála a szív és az én tökéletes harmóniája is.
        Az igazi Mérlegnek szív alakú a szája, állán apró gödröcske és egészében véve boldog kinézete van. Könnyen észrevehető kellemes hangja, tisztán csengő nevetése és a szórakoztató emberekhez való vonzalma. Általában nagyon egészséges emberek mindaddig, amíg nincs baj az egyensúlyérzékükkel, ami ha megbomlik, közveteve sérül a test valamint az idegrendszer. Ha kimerültek pihenjenek, vigyázzanak az étkezéssel és fejlesszék saját értékeiket a zenén, irodalmon, vagy más művészeti ágon keresztül.
       
A Mérleg nőkre általában közepes testmagasság, hangsúlyos domborulatok
 nagy mell, szép láb, világos hajszín, négyszögletes áll, világos szemszín, szív alakú száj, apró gödröcskék jellemzőek. Ez a nő egyszer?en vonzza a bonyodalmakat, bár maga sem érti miért. A Mérleg kitűnő feleség, élete férje körül összpontosul. Anyai ösztöne nemigen jut kifejezésre, mert ô a szeretett férfit helyezi mindenek felé.
       
A Mérleg férfit általában gömbölyded, kontúros test, vékony kar, kifejezett csípô és derék, rövid nyak, négyszögletes arc, érzéki száj jellemzi. Életében fontos szerepet tölt be a szerelem. A gyerekek általában szeretik, mert megérzik életkedvét, ő pedig szívesen szentel időt rájuk. Életében fontos a szex, bár valójában a kihívások és a csábítások ösztönzik igazán. Partnerei mindig ragyogóak, fantáziadúsak.
        A Mérleg színe a rózsaszín, drágaköve a rózsakvarc, szerencseszáma a 6, szerencsés napja a péntek, hobbija az éneklés.
Híres Mérlegek: Eisenhower, T.S. Elliot, Oscar Wilde, Nietzche, Verdi, Liszt  Ferenc, Brigitte Bardott, Olivia Newton John, Jerry Lee Lewis, Matthew Gross,  Sting, Jennifer Rush, Cliff Richard, Csepregi Éva, Németh Alajos, ...
        E csillagjegy szülöttei vonzódnak az élet fényűző oldala iránt, úgyhogy néha még a mértékletességrôl is megfeledkeznek. Gyakori máj- és vesebántalmakkal küszködnek, sôt az örökös bizonytalankodás, habozás néha az idegeikre is mehet.
Gyógynövényük a  c i c k a f a r k.


 


  Copyright 2000-2005 ATEESOFT